Külön öröm számunkra, hogy az egyik beérkezett pályaművek között szerepelt egy zöldtetős történet. Ez a novella nemcsak kreatív és érzékeny módon reflektált a klímaváltozás városi kihívásaira, hanem egyben azt is bemutatta, milyen szerepet játszhatnak a zöld infrastruktúrák a fenntarthatóbb városok építésében.
Mivel a greentech csapatának céljai között szerepel a társadalmi edukáció, így különösen örülünk annak, hogy ez a téma irodalmi formában is megjelenik, és egyaránt eléri a felnőtteket és gyerekeket, nem csak szakmai, hanem érzelmi síkon is.
Bízunk benne, hogy minél több történet születik, amelyek segítenek újragondolni a városi élet és a természet kapcsolatát. A nyertes pályázatok itt olvashatóak.
Alább olvashatjátok Boros Andrea novelláját:
DÉRY LENKE ÉGI KERTJE
Déry Lenke, a szépreményű festőművész, épp azon a bárányfelhős kedd reggelen lett tízéves.
Lenke csalódott volt, sírásra görbült a szája, hiszen arról volt szó, hogy vasárnap varázslatos születésnapi bulit tart a házukban, de ennek akkor még nyomát se lehetett látni, folyt a felújítás… Amikor megkérdezte, hogy milyen lesz az új tető, Apa azt válaszolta, hogy zöld… És aztán úgy tűnt, mintha nem történne semmi, csak a mérnökbácsi csapata tett-vett ott fent, és Apa délutánonként a kertészetbe járt. A kislány azon tépelődött, hogy lesz ebből vasárnap szülinapi zsúr?
A tehetséggondozó rajziskolában, ahol Lenke ösztöndíjasként tanult, a lányok mind jómódúak voltak: Lilla egy drága étteremben, Ági pedig egy lovardában tartotta a zsúrját. Déryék viszont átlagemberek voltak, nem futotta olyan tizedik szülinapra, csak egy kis összejövetelre az ő mártonhegyi, bájosan ormótlan, lapostetős házukban. Lenke bele is nyugodott már, hogy az ünnepség nem lesz varázslatos, de még csak különleges sem.
Ezért, amikor Anya csütörtök délután Lenke kezébe nyomta a színes meghívókat, a kislány szeme elkerekedett. A kártyákon ez állt:
Gyere el vasárnap délután a szülinapomra!
Helyszín: Déry Lenke Égi Kertje.
– Mi ez az Égi Kert? – kérdezte a szüleit.
– A szülinapi ajándékod – válaszolta Anya, és összemosolyogtak Apával. – Egy napfényes műterem és csendes búvóhely a virágaid között. Mindig olyan lesz, amilyennek te szeretnéd, és örökre a tiéd marad.
– És hol van?
– Itt – bökött Anya a plafon felé –, a házunk tetején. Gyere, megmutatom, és elmondok mindent.
A pénteki rajzóra után Lenke szétosztotta a meghívókat.
– Az első esőnél beázik az egész házatok – mondta gonoszul Ági, és Lilla is gúnyosan mosolygott.
– Nem, mert ez a zöldtető-rendszer – nevetett magabiztosan Lenke. A többiek nagyot néztek.
Vasárnap ebéd után az egész család készülődni kezdett. Lenke a legszebb ruháját vette fel, azt, amelyiken a kék pillangók voltak. Éppen minden készen lett, amikor megérkeztek a vendégek.
A szülinap nem is sikerülhetett volna jobban, mert volt minden, amire Lenke vágyott: torta és málnaszörp, zene és tánc, lufik körben a korlátokra kötve, napsütés és panoráma. Átjött nagymama, és a szomszédok is benéztek. És ott voltak a csodálkozó és irigykedő osztálytársak is a gazdag szüleikkel. És amíg Anyu újabb és újabb tálca finomságokat hozott fel a konyhából, addig Apu elmesélte a többi apukának, hogyan is épült meg a tetőkert.
Azóta eltelt néhány év, és Lenke minden évben kiállítja a képeit… És a kert? Észak felől tuják óvják a hideg széltől, az ültetőládákban borsó, saláta és retek növekszik, és színes virágok özöne ragyog mindenhol. Idén már egy cinkepár is fészket rakott ott, hiszen a gondozott kertet eddig is zavartalanul látogatták a madarak, mindig volt kitett eleség a madáretetőben… És Lenke kedvence, az illatos viola már virít középen, amitől igazi varázslattá válik az égi kert a születésnapjára, minden májusban.
